Áder János: alkotmányellenesen akarják elmozdítani Sulyok Tamás köztársasági elnököt
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjának csütörtök reggel a YouTube-on közzétett epizódjában, amelyben Csuhaj Ildikóval, az M5 csatorna vezető szerkesztőjével beszélgetett.
Áder János azt hangsúlyozta, Sulyok Tamás tervezett elmozdítása alkotmányellenes, az államfő tevékenységével kapcsolatos politikai és jogi vélemény két különböző dolog, és politikai véleményekből nem következhetnek jogi eljárások.
Úgy fogalmazott, hogy alkotmányos puccsnak, közjogi szőnyegbombázásnak, hideg polgárháború kezdetének vagy egy orwelli világ megérkezésének is nevezhető a Sulyok Tamás eltávolítását övező helyzet.
Az alaptörvény tizenhetedik módosítási javaslata kimondja, hogy ha a parlament elfogadja a módosítást, és az hatályba lép, a következő napon Sulyok Tamásnak távoznia kell a hivatalából.
Áder János kiemelte: Magyar Péter miniszterelnök a választások előtt több alkalommal kijelentette, hogy a Tisza Párt kormányra kerülése esetén eltávolítják az "Orbán-kormány bábjait", köztük Sulyok Tamást is, ám az alaptörvény világosan rögzíti, hogy a köztársasági elnököt csak megfosztási eljárás keretében lehet törvényesen elmozdítani a hivatalából.
A parlament kétharmaddal indíthatja el a megfosztási eljárást, amelynek során érveket kell felhozni. Bizonyítani kell, hogy az érintett törvénysértést, alkotmánysértést követett el, vagy a saját jogállására vonatkozó szabályt sértett. Ezt követően az eljárás az Alkotmánybíróságon folytatódik, ahol meghallgatják a köztársasági elnököt - ismertette.
A volt államfő azt mondta, a Tisza-kormány által sorolt ügyek, miszerint Sulyok Tamás nem szólalt meg az úgynevezett Szőlő utcai gyermekvédelmi ügyben, valamint Orbán Viktor 2024. március 15-én elhangzott, úgynevezett "poloskázó beszédével" kapcsolatban, nem szolgáltatnak elegendő indokot a leváltásához.
Áder János politikai vádaknak nevezte a felhozott ügyeket, azt emelte ki, hogy Sulyok Tamás ellen nem az alaptörvényben foglalt jogi eljárást indítottak, hanem egy politikai deklarációt foglaltak be az alkotmány záró rendelkezései közé.
Felidézte, hogy "Magyarországon van előképe a hasonló történéseknek": a második világháború után Nagy Ferencet, az akkori köztársaság első miniszterelnökét zsarolással távolították el. A gyermekével zsarolták meg, akit Rákosiék túszul ejtettek, és megüzenték neki, akkor kapja vissza, ha lemond.
Áder János történelmi párhuzamként említette Tildy Zoltánnak, a köztársaság első elnökének esetét, akinek a vejét 1948 végén hazaárulással vádolták meg és lemondatták, Tildyt pedig házi őrizetbe helyezték.
Amennyire Nagy Ferenc és Tildy Zoltán eltávolítása jogszerűtlen volt, ugyanannyira Sulyok Tamás eltávolítása is az - jelentette ki.
Hangsúlyozta, nem nevezhető megfosztási jogalapnak, hogy a Tisza-kormány azon a véleményen van: Sulyok Tamás nem testesíti meg a nemzet egységét.
Arra a kérdésre, hogy mit tenne Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök helyében, Áder János azt válaszolta, nem szeretne nyilvánosan javaslatokat megfogalmazni arra vonatkozólag, hogy Sulyok Tamás ellenjegyezze-e a lemondásáról szóló alkotmánymódosítást.
Felidézte: a Bokros-csomagot az Alkotmánybíróság több ponton alkotmányellenesnek találta, ám Göncz Árpád akkori köztársasági elnök kifogás nélkül aláírta. Ennek ellenére akkoriban senki nem kérte távozásra az államfőt - emlékeztetett, hozzátéve, hogy ezt a hagyományt is követhetnénk most.
Ha elfogadják a jelenlegi alkotmánymódosítást, az azt jelenti, hogy puccsal távolítják el a köztársasági elnököt, megsértve a magyar alaptörvényt, hiszen ebben az esetben visszamenőleges hatályú jogalkotás történik - mondta.
Áder János szerint az új államfőnek nem lesz tekintélye, nem fogja megtestesíteni a nemzet egységét, hiszen az elődjét alkotmányellenesen, alkotmányos puccsal távolítják el.
A volt köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy a jogállami kritériumok betartását és az alkotmányos garanciákat hiányolja az eljárásból.
Ha a Tisza Párt komolyan gondolja, hogy a jogállami szabályok betartásával gyakorolja a hatalmat, akkor ezt az alkotmánymódosítást vissza kell vonni - hangoztatta.
Borítókép: Budapest, 2026. július 2. Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke és Csuhaj Ildikó, az M5 csatorna vezető szerkesztője a közmédia Kell még mondanom valamit, Ildikó? című podcastjának felvételén a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda útjai székházának podcaststúdiójában 2026. június 29-én. MTI/Bruzák Noémi
