2026. július 2., csütörtök 14:44

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.

Az államfő hivatala emlékeztetett arra: a köztársasági elnök május 29-én fordult az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületéhez.

Sulyok Tamás a bizottság szakértői közreműködését kérte "a választások után kialakult, a magyar közjogi intézmények közötti alkotmányos konfliktusnak az európai alkotmányos értékek figyelembevétele melletti megoldásához".

Hozzátették: a Velencei Bizottság jelezte, hogy kész sürgősséggel tárgyalni a beadványt, valamint Budapesten személyes egyeztetés útján is tájékozódni az ügyben.

"A köztársasági elnök méltányolja a Velencei Bizottság elkötelezettségét a vitás helyzet rendezésének támogatásában, egyúttal reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a testület és a magyar kormány közötti egyeztetés is eredményesen járul hozzá a magyar alkotmányos rend európai normáknak is megfelelő szintű megőrzéséhez" - fogalmazott a közleményben a Sándor-palota.

A csütörtöki tárgyaláson részt vett Marta Cartabia, a Velencei Bizottság elnöke, Simona Granata-Menghini, a Velencei Bizottság igazgatója és titkára, valamint Christoph Grabenwarter, a Velencei Bizottság Ausztria által delegált tagja.

A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!