Frissült
2026. július 5., vasárnap 17:34

Brit Nagydíj - Leclerc diadalmaskodott Silvertone-ban

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban.

A 28 éves pilótának ez az idei első és pályafutása kilencedik futamgyőzelme.

Leclerc mögött másodikként a hazai környezetben versenyző George Russell végzett a Mercedesszel, míg a harmadik helyen a hétszeres világbajnok, szintén hazai futamát teljesítő Lewis Hamilton ért célba a másik Ferrarival.

A világbajnoki pontversenyben vezető Andrea Kimi Antonelli sokáig jól állt, ám egy technikai hiba miatt csak a kilencedik helyen ért célba, végül pedig időbüntetése miatt 16. lett, és nem szerzett pontot.

Noha a rajt pillanatát jól kapta el az élről induló Antonelli, valami problémája volt a Mercedesnek, mert kicsivel később mindkét Ferrari elé került Leclerc, Hamilton sorrendben. Az olasz tinédzsert csapattársa, Russell követte, mögötte a két Red Bull következett Isack Hadjar és Max Vertsappen révén, aztán a címvédő Lando Norris száguldott a McLarennel, a további pontszerző helyeken pedig Liam Lawson, Arvid Lindblad (mindkettő RB), Carlos Sainz Jr. (Williams).

A négyszeres világbajnok Verstappen hamar megelőzte csapattársát és feljött ötödiknek, Oscar Piastri ugyanakkor belekerült egy csetepatéba a középmezőnyben, és a 21. helyre esett vissza a McLarennel.

Hamilton később körben öt másodperces büntetést kapott, mert a startnál bemozdult az autója, ráadásul hamarosan Antonelli is megelőzte, aki ezzel feljött másodiknak.

A 17. körben Verstappen került Russell elé, de a hollandot egyből kihívták a boxba kerékcserére. Hamilton a 24. körben töltötte le a büntetését, egyúttal új abroncsokat kapott, ami után a hatodik helyre jött vissza, a szintén kiálló Russell mögé. Nem sokkal korábban, a 22. körben egy, a pálya mellé befújt esernyő miatt kellett rövid időre virtuális biztonsági autós fázist elrendelni.

Antonelli folyamatosan közelített az élen autózó Leclerc-hez, a Ferrari ki is hívta monacói versenyzőjét, a 29. körtől pedig Hamilton és Russell csatázott egymással többször is, oda-vissza előzgették egymást, de végül utóbbi maradt a negyedik és kisvártatva már Verstappent támadta. Lassú defektje miatt azonban Russellnek másodszor is ki kellett állnia a boxba, ami következtében visszaesett a hetedik helyre.

Az ekkor az élen autózó Antonellit a 36. körben hívta ki új gumikért a Mercedes, így ismét Leclerc állt az élre, mögötte hét másodperccel jött az olasz, akit Verstappen, Hamilton, Norris, Hadjar, Russell, Lawson, Lindblad és Gabriel Bortoleto (Audi) követett a pontszerző helyeken.

A 39. körben Nico Hülkenberg Audija megállt a pályán, a sárga zászlós figyelmeztetés alatt pedig Verstappen és Norris azonnal a boxba hajtott kereket cserélni. A 41. körben Antonelli - aki a leggyorsabb volt a mezőnyben - váratlanul lelassult, a boxban pedig nemcsak új kerekeket kapott, hanem orrkúpot is cseréltek a Mercedesen. Bár csapattársa mögé visszajött az ötödik helyre, a mögötte érkezők folyamatosan előzték meg őt, csapata pedig tanácstalan volt, hogy milyen problémája van autójának.

A 48. körben a harmadik helyen száguldó Verstappen a kavicságyban landolt, ami miatt pályára hajtott a biztonsági autó. Az élmezőnyből a két Ferrarin kereket cseréltek, Russell viszont kint maradt, így Hamiltont megelőzve feljött másodiknak. Végül az ő taktikája volt kifizetődő, mert a versenyzőket csak az utolsó kanyarban engedték útjukra, így már nem volt lehetőség újabb előzésre.

"Fantasztikus érzés, nagyon boldog vagyok. Bízom abban, hogy magammal tudom vinni ezt a pillanatot a következő versenyekre is" - értékelt a célba érkezés után a győztes.

A versenyhétvégét összesen 564 ezer szurkoló látta a helyszínen, ami új rekord a Forma-1 történetében.

A vb két hét múlva a Belga Nagydíjjal folytatódik, majd július 24. és 26. között a Hungaroringre látogat a mezőny a nyári szünet előtt.


Borítókép: Silverstone, 2026. július 5. Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője a pódiumon, miután győzött a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Brit Nagydíján a silverstone-i pályán 2026. július 5-én. MTI/EPA/Peter Powell

Forma-1
világbajnokság
Nagy-Britannia
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!