Görög Márta: a hallgatók érdekeit szolgálja a kekvák működésének átalakítása
Helyreállítja az egyetemi autonómiát, visszaadja és megerősíti az egyetemi szenátusok jogköreit a felsőoktatási intézményeket fenntartó közfeladatot ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) működésének átalakítása - közölte az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
Görög Márta bejegyzésében azt írta: a felsőoktatást érintő alapvető változtatás, hogy a törvénycsomag helyreállítja az egyetemi autonómiát, visszaadja és megerősíti az egyetemi szenátusok jogköreit, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyetemi és innovációs források újra elérhetővé váljanak, vagyis, hogy a magyar hallgatók visszakerüljenek az Erasmus-programba, a magyar kutatók pedig ismét hozzáférjenek a Horizont-programokhoz.
A tárcavezető felidézte:
a közérdekű vagyonkezelő alapítványok a gyakorlatban eddig magánalapítványként működtek, miközben állami vagyont kezeltek, az Európai Bizottság pedig a közérdekkel ellentétes, szabályozatlan privatizációként azonosította e működés formát. A kormány ezért javasolta, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű alapítványokba kiszervezett vagyon kerüljön vissza az államhoz.
Csak az a vagyon kerül az államhoz, amely eredetileg is állami vagyon volt, míg "azokban az esetekben, ahol nemcsak az állam tett az alapítványba vagyont, hanem más szereplő is, ott az utóbbi vagyonrész elkülönül majd, és visszakerül ahhoz, aki azt beletette" - jelezte.
Görög Márta kiemelte, hogy az érintett alapítványok által végzett közfeladatok nem szűnnek meg, azok a jövőben állami feladatellátás keretében működnek tovább, míg a megszűnő alapítványok mindegyikéhez elszámolási biztost jelölt meg a kormányhatározat a vagyon és a működés lezárásának lebonyolítására - olvasható a miniszter bejegyzésében.
Borítókép: Budapest, 2026. június 22. Görög Márta igazságügyi miniszter felszólal az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. június 22-én. MTI/Hegedüs Róbert
