OGY - A miniszterelnök felszólalásával kezdődik a parlament ülése
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés ülése hétfőn. A képviselők kijelölik a házelnök helyettesét, és ismét tárgyalják az országos közlekedésszervező létrehozásáról szóló törvényjavaslatot.
A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint a kormány által kezdeményezett kétnapos rendkívüli ülés hétfőn 13 órakor kezdődik.
A kormányfő és a frakciók napirend előtti felszólalásait követően a parlament dönt az Országgyűlés elnökének feladatait ellátó alelnök kijelöléséről.
Erre azért van szükség, mert az alaptörvény tizenhetedik módosításának hétfőn hatályba lépett rendelkezése miatt Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása megszűnt, helyette Forsthoffer Ágnes házelnök gyakorolja a köztársasági elnök feladat- és hatásköreit.
Az alaptörvény szerint az államfő helyettesítése idején az Országgyűlés elnöke képviselői jogait nem gyakorolhatja, és helyette az Országgyűlés elnökének feladatait a parlament által kijelölt alelnök látja el.
A házelnök helyettesítésére várhatóan Hallerné Nagy Anikó (Tisza) alelnököt választják meg, aki az új köztársasági elnök hivatalba lépésig látja el ezt a feladatot.
A határozathozatalok után egy órán át interpellálhatják a képviselők a kormány tagjait, megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját, majd kérdések hangzanak el.
A napirenden egyetlen törvényjavaslat bizottsági jelentéseinek és az összegző módosító javaslatnak a vitája szerepel, ez a közösségi közlekedés versenyképességének és hatékonyságának javításával összefüggő intézkedések, valamint az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges kormányzati előterjesztés.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter javaslatának célja, hogy az országos, a regionális és az elővárosi személyszállítási közszolgáltatások megrendelői feladatainak ellátására, a vasúti pályahálózat megrendelői funkcióinak szakmai támogatására országos közlekedésszervezőt hozzanak létre. Az európai uniós források vasúti járműfejlesztésre történő lehívhatósága érdekében az előterjesztés létrehozna egy állami tulajdonban lévő gördülőállomány-kezelő társaságot.
Borítókép: Budapest, 2026. június 26. Magyar Péter miniszterelnök a Kármán András pénzügyminiszterrel és Kiriákosz Pierakákisz görög pénzügyminiszterrel, az Eurócsoport elnökével tartott közös sajtónyilatkozaton a Pénzügyminisztériumban 2026. június 26-án. MTI/Hegedüs Róbert
