Iráni konfliktus - Trump: az Egyesült Államok Irán elleni csapásokkal válaszol a húszik által végrehajtott támadásokra
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai csapásokkal fog válaszolni a Teherán támogatását élvező jemeni húszik által végrehajtott, a tengerhajózást fenyegető támadásokra is - közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
Internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzésében az elnök arra reagált, hogy húszi fegyveresek szerdán megtámadtak két szaúdi hajót.
"Ha ezt még egyszer megteszik, akkor azért az Egyesült Államok Iránt teszi majd felelőssé, ugyanis a húszik Irán megbízottjai (...), így Irán komoly katonai büntetésben részesül, valamint természetesen maguk a húszik is"
- írta.
Donald Trump egyben úgy fogalmazott, hogy a Jement jelentős részben ellenőrző húszik az iráni konfliktus eddigi hónapjai alatt felelősségteljesen és bölcsen távol tartották magukat a háborútól, és csalódottságának adott hangot, hogy szakítanak ezzel a gyakorlattal.
Emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt az Egyesült Államok pusztító katonai csapásokkal válaszolt a húszi csoportok tengerhajózást fenyegető magatartására.
A húszik a hét első felében jelentették be, hogy készen állnak a Vörös-tenger bejáratát jelentő Báb-el-Mandeb tengerszoros lezárására.
Borítókép: Washington, 2026. június 4. Donald Trump amerikai elnök rendeletet ír alá a vámhatóság megerősítéséről a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2026. június 3-án. MTI/EPA pool/Shawn Thew
