2026. augusztus 12., szerda 14:13

Lemondott a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége

A Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöksége egyhangúlag bejelentette lemondását szeptember 27-i hatállyal.

Az MSÚSZ jelenlegi vezetését - Szöllősi György elnökkel az élen - a 2023-as tisztújító közgyűlés választotta újjá, majd idén júliusban az 59 tag bizalmatlansági indítványát követő rendkívüli közgyűlésen a tagság megerősítette tisztségében 108:85-ös szavazati aránnyal.

"Az elnökségi tagok egyhangúlag mégis úgy döntöttek, hogy nem töltik ki 2028-ig tartó mandátumukat, mert úgy ítélik, úgy ítéljük meg, hogy most azzal tehetjük a legtöbbet a szövetség munkájának zavartalan folytatásáért, a sportújságíró-család egységéért, ha a bennünket támogató kollégák megtisztelő kiállását ezúton is hálásan megköszönve utat engedünk egy olyan, új MSÚSZ-elnökség megválasztásának, amely nagyobb eséllyel működik együtt hatékonyan az új sportkormányzattal, valamint szélesebb mozgástérrel és eszköztárral lesz képes szolgálni a számos kihívással szembenéző sportújságíró szakmát"

- áll az elnökség szerdai közleményében.

Az elnökség ezért egyhangúlag bejelenti lemondását szeptember 27-i hatállyal, "egyúttal felkérte a szervezetünket 2015 óta irányító Szöllősi György elnök urat, hogy erre a napra, szeptember 27-re hívja össze a Magyar Sportújságírók Szövetsége rendkívüli tisztújító közgyűlését", amely megválaszthatja a szövetséget a következő öt évben irányító elnököt és vezetőséget.

"A szövetség programjai - Nagy Béla-program, Csillag Imre- és Szombathy István-ösztöndíjprogram - a tisztújításig hátralévő időben zavartalanul zajlanak, az elnökség és az apparátus elvégzi a napi működés által rá rótt hazai és nemzetközi feladatokat, a szervezet működése az év végéig biztosított, gazdálkodása stabil, adóssága nincs" - jelezte az elnökség.


Borítókép: Budapest, 2026. január 2. Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) elnöke a 68. Nemzeti Sport Gála 2025 nyolc kategóriája három-három versenyben maradt jelöltjének a bejelentésén az M4 Sportnak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda útjai stúdiójában 2026. január 2-án. A Magyar Sportújságírók Szövetsége január 12-én az Operaházban rendezi meg a Nemzeti Sport Gála díjátadóját. MTI/Illyés Tibor

Magyar Sportújságíró Szövetség
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!

Konzuli Szolgálat

Telefon: 458-1000


Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek: 
konz@mfa.gov.hu

 

Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu


Segélyhívó számok

Mentők: 104


Rendőrség: 107


Tűzoltók: 105


Egységes európai segélyhívószám:
112


Egészségügyi információk

Egészségügyi szolgáltatás magánszemélyeknek: 
info@egeszsegvonal.gov.hu


Telefon: 1812


Lelki elsősegély

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!