Buszbaleset az M3-ason - Donald Tusk: Lengyelország különrepülőgépet küld Magyarországra
Az M3-as autópályán történt buszbaleset miatt a lengyel kormány a varsói külügyminisztérium és az egészségügyi szolgálatok képviselőit szállító különrepülőgépet küld Magyarországra - jelentette be Donald Tusk kormányfő vasárnap az X-en.
Minden, a balesteben károsult személy megkapja a szükséges orvosi és konzuli segítséget - ígérte Tusk.
"Ebben a nehéz pillanatban együtt vagyunk" - áll a kormányfői bejegyzésben.
Egy korábbi bejegyzésben Tusk megköszönte a magyar szolgálatok mentőakcióját.
Korábbi hivatalos közlés szerint a buszon a délkelet-lengyelországi Kárpátaljai vajdaság területéről induló zarándoklat résztvevői utaztak, akik hazatérőben voltak Bosznia-Hercegovinából.
A vajdaság központjában, Rzeszówban válságstábot hívtak össze a baleset miatt. Teresa Kubas-Hul kárpátaljai vajda a válságstáb ülésén közölte: a Strzyzów városában működő egyik egyházközség által szervezett zarándoklaton a vajdaság több járásának lakosai vettek részt.
A sérültek hazaszállításáról - mentőautókkal, busszal, illetve légi úton - az orvosok véleménye alapján döntenek majd - jelezte a vajda.
Andrzej Osiek, a lengyel külügyminisztérium konzuli osztályának vezetője vasárnap délelőtti sajtóértekezletén megerősítette: a balesetben 12 ember halt meg, a busz 56 utasának mindegyike és két sofőrje is sérüléseket szenvedett. Közülük kilencen nagyon súlyos állapotban vannak, ötük állapota életveszélyes
- számolt be Osiek.
A budapesti lengyel nagykövetség külön tájékoztató telefonvonalat indított a buszon utazók hozzátartozói számára.
A helyileg illetékes lengyel kerületi ügyészség saját vizsgálatot indított a baleset ügyében. "Azonnali lépéseket teszünk, hogy teljesen tisztázzuk a tragédia okait és lefolyását" - írta az X-en Waldemar Zurek lengyel igazságügyi miniszter és főügyész.
Megerősítette, a lengyel fél e téren "teljeskörűen együttműködik a magyar hatóságokkal".
Borítókép: Lublin, 2026. július 30. Donald Tusk lengyel miniszterelnök sajtóértekezletet tart Lublinban 2026. július 30-án, amelynek hajnalán repülő tárgy csapódott be a Lublintól mintegy 50 kilométerre, délre fekvő Bilgoraj megyei Tarnawa-Kolonia falunál. A rendőrség egy krátert és roncsdarabokat talált a mezőn, személyi sérülés nem történt. A lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoksága szerint az azonosítatlan tárgy Oroszország Ukrajna elleni éjszakai támadása idején csapódott be, és közvetlenül előtte eltűnt a lengyel katonai radarokról. MTI/EPA/PAP/Karol Zienkiewicz
