Magyar Péter: tizenketten haltak meg az M3-as autópályán történt balesetben
Tizenkét ember meghalt és legalább tizen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt balesetben - közölte a miniszterelnök vasárnap reggel. A belügyminiszter tájékoztatása szerint a jármű sofőrét őrizetbe vették. A sofőr vélhetően elaludt.
Magyar Péter a Facebook-oldalán emlékeztetett arra, hogy egy lengyel busz szenvedett balesetet az M3-as autópályán.
A kormányfő részvétét fejezte ki az áldozatok családjának és köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek.
Pósfai Gábor belügyminiszter Facebook-oldalán közölte, hogy a balesetet szenvedett jármű sofőrjét őrizetbe vették.
Közölte, a buszon 59-en utaztak.
A belügyminiszter szintén részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak és köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek.
A rendőrség vasárnap reggel azt közölte: jelenlegi adataik szerint feltehetőleg a sofőr elaludt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatójának szakmai felügyelete mellett a helyszínelés és a műszaki mentés jelenleg is folyamatban van - írta a police.hu.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI érdeklődésére azt írta: a balesetben 12 ember életét vesztette, a mentők egy embert életveszélyes, kilenc embert súlyos, további 37 embert pedig könnyebb sérülésekkel láttak el.
A baleset helyszínére 14 mentőegységet riasztottak. A sérülteket helyszíni ellátás után miskolci, debreceni, nyíregyházi és egri kórházakba szállították - közölte az OMSZ.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint még zárva az M3-as autópálya Mezőnagymihálynál. Vasárnap hajnali egy óra körül egy lengyel autóbusz az autópálya 139-es kilométernél az árokba hajtott és az oldalára borult. A Vásárosnamény felé haladó járművön ötvenkilencen utaztak.
A mezőkövesdi, mezőcsáti, füzesabonyi, tiszaújvárosi, szolnoki és egri hivatásos tűzoltók a felborult autóbusz alól tizenegy embert emeltek ki. A többi utasról a mentők gondoskodtak.
Az Útinform tájékoztatása szerint a forgalmat a 139-es jelű Mezőnagymihály/Mezőkeresztes csomópontban terelik le a 3-as főútra és visszatérni a 151-es jelű Miskolc csomópontban lehet az M3-as autópályára.
Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban az MTI megkeresésére elmondta: a lengyel rendszámú busz balesete után a helyszínre melegedőbusz, valamint Lengyelországból egy mentesítő járat is elindult.
Borítókép: Mezőkeresztes, 2026. augusztus 16. Összeroncsolódott autóbusz műszaki mentésén dolgoznak tűzoltók az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán, Mezőkeresztes és Mezőnagymihály között 2026. augusztus 16-án reggel. A lengyel rendszámú turistabusz eddig tisztázatlan körülmények között felborult a mezőkeresztesi lehajtó után, a balesetben több ember meghalt. MTI/Máthé Zoltán
