2026. szeptember 3., csütörtök 16:24

Magyar Péter: új környezetvédelmi szuperhatóság jöhet létre 2027. január 1-jével

Új környezetvédelmi szuperhatóság kezdheti meg a működését a tervek szerint 2027. január 1-jei hatállyal. Magyar Péter a kabinet előző napi ülésén született döntéseket ismertetve közölte: a legsúlyosabb környezetvédelmi szabálysértés esetén a kiszabható bírság összegét ötmilliárd forintra emelik.

A kormányfő elmondta: az országos hatáskörű, önálló környezetvédelmi főhatóságot több lépcsőben állítják fel, és a legfontosabb környezet-, természet-, klíma-, víz- és állatvédelmi, vízgazdálkodási és erdészeti hatósági feladatokat látja majd el.

Kiemelt feladata lesz az akkumulátorgyártással, az újrafeldolgozással és a hatástalanítással kapcsolatos környezetvédelmi engedélyeztetés is.

Az új főhatóság szigorúan szakmai alapon, következetesen ellenőrzi a nagy környezetterheléssel járó ipari üzemeket - közölte, aláhúzva: a szabályok mindenkire egyformán érvényesek lesznek.

Ismertette, bevezetik továbbá a Btk.-ból ismert három csapás elvét, azaz ha egy nagyvállalat öt éven belül harmadszor is megszegi a környezetvédelmi szabályokat, akkor lesz egy minimumbírság, a nettó éves árbevételének legalább fél százaléka, de legalább ötmillió forint.

Emellett a hulladékkal összefüggő súlyos szabálysértéseknél eltörlik az ötszázmillió forintos bírságplafont.


Borítókép: Budapest, 2026. szeptember 3. Magyar Péter miniszterelnök a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői tájékoztatón 2026. szeptember 3-án. MTI/Hegedüs Róbert

Tisza-kormány
környezetvédelem
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!