Frissült
2026. szeptember 3., csütörtök 14:16

Munkaegyeztetésen fogadta Baka András Magyar Pétert

Négyszemközti munkaegyeztetésen fogadta Baka András köztársasági elnök Magyar Péter miniszterelnököt csütörtökön a Sándor-palotában.

A kormányfő a találkozóról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a Tisza-kormány eddigi eredményeiről és az előttük álló feladatokról tájékoztatta az államfőt.

Hozzátette: hosszan egyeztettek a kormány által képviselt külpolitikai irányról.

A Sándor-palota Facebook-oldalán a találkozó kapcsán azt írták: Magyarország állami berendezkedésének egyik alapja, hogy a hatalmi ágak önállóan, de együttműködésben végzik feladatukat. A kormány és az államfő munkája számos esetben, például a diplomácia vagy a közjog területén is kiegészíti egymást - fűzték hozzá.

Az egyeztetésen Magyar Péter megköszönte az államfőnek, hogy Orbán Anita külügyminiszterrel együtt képviseli majd Magyarországot az ENSZ soron következő közgyűlésén.

A Sándor-palota bejegyzésében jelezte, hogy a hónap egyik kiemelt külpolitikai eseményének számító közgyűlésen Baka András is felszólal majd.

Az ENSZ Közgyűlése szeptember 8-án kezdődik New Yorkban.


Borítókép: Budapest, 2026. augusztus 28. Magyar Péter miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az Országházban 2026. augusztus 28-án. MTI/Hegedüs Róbert

Magyar Péter
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!