OGY - Baka András: a jogállam jövőjéről szóló döntés is a legfőbb ügyész megválasztása
A magyar ügyészség és a jogállam helyzetéről, jövőjéről szóló döntésnek nevezte az új legfőbb ügyész megválasztását a köztársasági elnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Baka András arról is beszélt, vannak észrevételei az alkotmánybírósági törvény múlt héten elfogadott, már aláírt módosításával kapcsolatban, de nem kívánta késleltetni a törvény elfogadását.
Az államfő fontosnak nevezte, hogy az Alkotmánybíróság társadalmi, szakmai és politikai részről is a lehető legszélesebb körben tekintélyt és közbizalmat élvezzen, függetlenségéhez és hiteles, autonóm működéséhez pedig semmiféle kétség ne férhessen.
Ez nem függhet kizárólag attól, hogy az Országgyűlés kellő szakmai kvalitásokkal és integritással rendelkező személyeket választ-e meg alkotmánybírónak, hanem szükséges, hogy a jelölési eljárásnak olyan jogi garanciái legyenek, amelyek biztosítják, hogy a politikai, hivatásrendi és civil szervezeti álláspontok figyelembevételével választják ki a tagokat, és így kiegyensúlyozott összetételű lehet az Alkotmánybíróság
- emelte ki.
Közölte: "a jelen átmeneti helyzetben" nem akarta késleltetni a törvény elfogadását, mert érzékelte a parlamenti többség önkorlátozását, a megválasztott jelöltek szakmai hitelességét, politikai semlegességét, valamint az összes jelölt korrekt, nyilvános meghallgatását.
Baka András kifogásolta, hogy a törvény részletesen meghatározza, miként választja meg az Alkotmánybíróság saját tagjai közül az elnökét, pedig a testület függetlenségét és működésének autonómiáját jobban erősítette volna, ha a törvény e kérdés rendezését az Alkotmánybíróság saját belső működési szabályaira, ügyrendjére bízza.
Azt mondta: azért nem élt politikai vétóval, mert azt tartotta elsődleges fontosságúnak, hogy az Alkotmánybíróság minél hamarabb válassza meg az új elnökét. A szabályozást ugyanakkor a jövőben a indokoltnak tartja átgondolni, és adott esetben módosítani - tette hozzá.
A legfőbb ügyész jelölésével kapcsolatban azt mondta, tudatában van a megosztott hatáskörnek: a köztársasági elnök feladata az ügyész személyére javaslatot tenni, és az Országgyűlés joga arról dönteni. Nem azért szólalt fel, hogy az általa jelölt személy megválasztása mellett érveljen - közölte, megjegyezve, tudja, hogy indirekt módon ezt teszi. Elsődlegesen azért szólalt fel - folytatta - , mert szerinte ez a döntés túlmutat egy közjogi tisztség betöltésén.
Felidézte, hogy az ügyészség több mint 150 éve az állam egyik alapintézménye, feladata nem változott: a törvényesség szolgálata és az állam büntetőigényének érvényesítése, ez pedig nem függhet politikai korszakoktól vagy politikai vezetőktől.
Baka András kifejtette, ügyészségre minden demokratikus jogállamnak szüksége van; olyan ügyészségre, amely szakmailag hiteles, intézményileg független, és amelynek pártatlanságában az állampolgárok megalapozottan bízhatnak.
"Ma ez a bizalom nincs meg. A bizalmat helyre kell állítani"
- fogalmazott az államfő.
Baka András azt mondta,
az ügyészség társadalmi és szakmai megítélése mélypontra jutott. Ennek egyik alapvető oka az - mondta - , hogy az intézmény egyes tagjainak vélt vagy valóságos politikai kötődése hosszú időn keresztül kétséget ébresztett az ügyészség tényleges függetlenségével és működésével kapcsolatban. Az a közvélekedés, hogy bizonyos szint felett megakadt a büntető igazságszolgáltatás
- tette hozzá.
Közölte, ez a közvélekedés nem csupán a vezetést terheli, hanem kisugárzik az egész szervezetre, arra a több ezer ügyészre és ügyészségi dolgozóra, aki nap mint nap becsülettel és szakmai lelkiismerettel végzi munkáját. Ők nem felelősek azért, mert az intézmény tekintélye megrendült, és nem méltányos, hogy ennek következményeit nekik kell viselniük - mondta.
Az államfő arra figyelmeztetett: az ügyészség tekintélyének helyreállítása nem egyszerűen az ügyészség belügye, az állam tekintélyéről van szó.
Úgy értékelt: az ügyészség állapota ma rendkívül rossz, még saját jelenlegi vezetői szerint is. A szervezeten belül, különösen a Legfőbb Ügyészségen és a Központi Nyomozó Főügyészségen példátlan, kívülről is látható "hihetetlen zavar" tapasztalható
- mondta.
Jelezte: az általa megismert források szervezeten belüli rivalizálásról és olyan belső hatalmi játszmákról szóltak, amelyek rányomják bélyegüket az ügyek szakmai megítélésére is.
A büntetőjogi legfőbbügyész-helyettesi tisztség egy éve betöltetlen, az intézményi önbecsülés súlyosan sérült, elhibázott kormányzati intézkedés következtében pedig jelentős a bérfeszültség és szembetűnő a létszámaránytalanság a Legfőbb Ügyészség és az alsóbb szintű ügyészségek között - sorolta a problémákat.
Közölte:
a legfőbb ügyészi posztra - példátlanul széleskörű szakmai konzultáció és hosszas mérlegelés után - olyan személyt keresett, akinek szakmai pályáját politikai kötődés nem terheli, aki belülről ismeri az ügyészség működését, a rendkívül összetett belső szabályozást, a kialakult gyakorlatokat és a szervezet emberi viszonyait.
Kitért arra is, a szakmai szervezetek meghallgatása mellett hetek óta különböző ügyészségi szintekről hallgatott meg gyakorló ügyészeket, illetve az ügyészi munka és a büntetőjog számos tapasztalt képviselőjét, és ezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az ügyészségen belüli viszonyok és néhány kiemelt ügy tekintetében "semmi sincs teljesen úgy, ahogy kívülről látszik", vagy ahogy médiában megjelenik.
A képviselőket "óva intette" attól, hogy "látszólag egyértelmű", vagy éppen a nyilvánosságban a leghangosabban és leggyakrabban ismételgetett álláspontok alapján döntsenek a legfőbb ügyész személyéről és az ügyészség jövőjéről.
"Eszközökben nem válogató, felelősséget másra hárító menekülés zajlik, amiről a külvilág nem tud, vagy félretájékoztatják" - figyelmeztetett.
Baka András kijelentette:
az új legfőbb ügyész feladata az lesz, hogy világos szakmai követelményeket állítson, rendkívüli eltökéltséggel és határozottsággal biztosítsa a törvényes működés feltételeit, helyreállítsa a felelősség rendjét, és olyan intézményi kultúrát teremtsen, amelyben az ügyész számára a szakmai meggyőződés és a törvény az egyetlen igazodási pont.
Az államfő fontos feladatnak nevezte emellett a Legfőbb Ügyészség és a Központi Nyomozó Főügyészség közötti szakmai kapcsolat rendezését.
Baka András a következő időszak kiemelt jelentőségű ügyének nevezte azt is, hogy az ügyészség és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal szorosan és hatékonyan működjön együtt.
Hangsúlyozta, a két intézménynek eltérő alkotmányos és törvényes feladatok mellett kell ugyanazt az alapvető célt: a törvényességet és a közvagyon védelmét szolgálnia.
Ennek a munkának minden külső nyomástól és megfélemlítéstől mentesen kell folynia - figyelmeztetett, az állam kötelességének nevezve, hogy megvédje az itt dolgozókat.
Baka András azt mondta: az ügyészség előtt álló feladatot nem látja sem könnyűnek, sem gyorsan megvalósíthatónak.
"Az elvesztett intézményi bizalmat visszaszerezni csak következetes munkával lehet. Ehhez idő kell, de mindenek előtt hiteles működés" - jelentette ki a köztársasági elnök, hozzátéve, azt tartja az ügyészség megújulása egyik legfontosabb jelének, ha az ott dolgozók ismét büszkén tudják vállalni hivatásukat.
Kijelentette:
a magyar államnak erős ügyészségre van szüksége, az erő azonban ebben az esetben nem hatalmat jelent, hanem függetlenséget, szakmai minőséget, törvényhez kötöttséget és pártatlanságot.
Az Országgyűléstől az államfő azt kérte: a legfőbb ügyészről szóló döntés meghozatalakor ne csupán egy személyről, hanem egy alapvető állami intézmény jövőjéről is gondolkodjanak.
"Arról, hogy Magyarországon a törvény érvényesülése valóban a politikától független intézményekre épüljön. Arról, hogy az állam hatékonyan képes legyen fellépni a jogsértéssel szemben, bárki kövesse el azt. És arról, hogy ezt mindig a jog keretei között tegye. Ez az ügyészség alkotmányos feladata, ez az a mérce, amelynek meg kell felelnie"
- fogalmazott Baka András.
Borítókép: Budapest, 2026. szeptember 21. Baka András köztársasági elnök napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. szeptember 21-én. MTI/Hegedüs Róbert
