2026. szeptember 24., csütörtök 9:13

ENSZ-közgyűlés - Baka András Észtország és Finnország elnökével egyeztetett

Baka András köztársasági elnök Alar Karisszal, Észtország elnökével, valamint Alexander Stubb finn elnökkel folytatott kétoldalú egyeztetést az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban - közölte a Sándor-palota csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint Magyarország és a balti államok kapcsolata az utóbbi évtizedekben leginkább védelmi téren, a NATO balti légtérrendészeti missziója terén vált szorosabbá.

"A Magyar Honvédség Gripenjei már négyszer vettek részt nemzetközi elismerés mellett a három balti ország (Észtország, Lettország és Litvánia) légterének védelmében"

- írták.

Megjegyezték, hogy Észtországgal azonban ennél jóval messzebbre nyúlik közös történetünk, diplomáciai kapcsolataink 105 (újrafelvételt tekintve 35) évre nyúlnak vissza.

A digitalizációs úttörőnek számító Észtország elnökével, Alar Karisszal nemcsak a múltról, de a jövőbeni lehetőségekről is beszélt Baka András államfő - áll a közleményben.

A Sándor-palota Facebook-oldalán közölték azt is, hogy Baka András az ENSZ Közgyűlésének margóján Alexander Stubb finn elnökkel is tárgyalt.

Hozzátették, hogy Finnország - Magyarországhoz hasonlóan - a NATO keleti szárnyán helyezkedik el, és ez a terület az orosz-ukrán háború óta különös jelentőséget kapott, így mindkét ország fontos szerepet játszik a szövetség határainak védelmében.

A két ország kapcsolata - a Finnország csatlakozását is befolyásoló viták rendeződése után - most új lendületet kaphat - írták.


Borítókép: Nagybajom, 2026. szeptember 1. Baka András köztársasági elnök beszédet mond a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium tanévnyitó ünnepségén a Somogy vármegyei Nagybajomban 2026. szeptember 1-jén. MTI/Hegedüs Róbert

ENSZ Közgyűlés
Magyarország
Finnország
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!