OGY - Egy tagot választottak a Médiatanácsba, a Fidesz és a KDNP jelöltjeit ismét leszavazták
Csak a Mi Hazánk jelöltjét, Radetzky Andrást választotta meg kedden az Országgyűlés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagjává, a Fidesz és a KDNP jelöltjeit ismét elutasították.
A Mi Hazánk által ajánlott Radetzky András egyetemi oktató, korábbi rádiós vezető megválasztására 189 igen, egy nem szavazat érkezett, tartózkodás nem volt.
A Fidesz által javasolt Szabó László kommunikációs szakember, producer 52 igen, 131 nem voksot kapott, 7 tartózkodás mellett, a KDNP által jelölt Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakemberre 53-en szavaztak igennel, 127 nem nemmel, míg 9 képviselő tartózkodott.
A döntéshozatal után a Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az ülésteremből.
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke közölte: mivel nem szavazta meg a parlament a két jelöltet, új jelöltet kell állítani.
A döntéshozatalt követően letette esküjét a Médiatanács frissen megválasztott tagja.
Szeptember 22-én választotta a Médiatanács elnökévé Polyák Gábor médiajogászt, a grémium tagjává pedig - a Tisza Párt javaslatára - Bencsik Márta jogászt, újságírót, Bodrogi Bea Judit médiajogászt, emberi jogi ügyvédet, Nagy Krisztina jogászt, médiapedagógust, valamint a Mi Hazánk jelöltjét, Tóth Máté energiajogászt a parlament.
Nem kapott ugyanakkor többséget Szabó László és Pindroch Ferenc testületbe kerülése. Ám mivel a két jelölt megszerezte a voksok legalább egyharmadát, mindkettejük megválasztásáról dönthetett második körben a törvényhozás.
Radetzky András azért került személyi javaslatként a parlament elé, mert a a múlt héten lemondott médiatanácsi tagi tisztségéről Tóth Máté, így oldva fel az összeférhetetlenséget, amely azzal állt elő, hogy a Mi Hazánk Mozgalom alelnökévé választották szeptember végén.
Borítókép: Budapest, 2026. október 13. A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa új tagjának megválasztott Radetzky András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Médiatudományi Intézetének docense, a Magyar Katolikus Rádió Zrt. vezérigazgató-helyettese (j) az Országgyűlés plenáris ülésén 2026. október 13-án. Balról Szabó László, a Fidesz (b) és Pindroch Ferencet, a KDNP jelöltje. MTI/Balogh Zoltán
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!