OGY - Hat volt igazságügyi minisztert nyilatkoztatna a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság
Hat volt igazságügyi miniszter, Dávid Ibolya, Navracsics Tibor, Trócsányi László, Tuzson Bence, Varga Judit és Vastagh Pál meghallgatásáról, illetve írásbeli nyilatkoztatásáról döntött az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottsága csütörtöki budapesti ülésén.
A testület továbbá döntött Répássy Róbert volt igazságügyi minisztériumi államtitkár és Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó meghallgatásáról is.
Navracsics Tibort, Trócsányi Lászlót, Tuzson Bencét, Varga Juditot, Répássy Róbertet és Kiss Ferencet személyesen, a testület október 28-án és november 13-án sorra kerülő ülésén kívánja meghallgatni a bizottság, míg Dávid Ibolyától és Vastagh Páltól írásbeli nyilatkozatot várnak, amelynek határideje november 9.
Az ülés elején Toroczkai László (Mi Hazánk), a bizottság elnöke jelezte, hogy szükségesnek tartja Fürcht Pálnak, a Központi Nyomozó Főügyészség volt főügyészének meghallgatását is, ám erről nem döntött a bizottság.
Mint mondta: úgy érzékeli, hogy az elmúlt napokban történt bejelentések, illetve sajtóhírek miatt a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetőjének szóbeli meghallgatása is aktuálissá válik.
Hozzátette: ezért a nyilvánosságon keresztül is szeretne üzenni a korábbi főügyésznek, hogy szeretettel várják a jelentkezését az Országgyűlés Hivatalánál, illetve a vizsgálóbizottságnál.
"Egészen biztos vagyok abban (…), hogy tud releváns információkkal szolgálni a végrehajtómaffia működésével kapcsolatban" - fogalmazott.
Kiss Ferenc meghallgatásának szükségességét azzal indokolta, hogy az elmúlt több mint egy évtizedben folytatott tényfeltáró munkája nyomán már a sajtónak is nyilatkozott a "végrehajtói maffia" tevékenységéről, arról, hogy miként adták-vették pénzért a végrehajtói helyeket. Ezt többórányi titokban rögzített hangfelvétellel is tudja bizonyítani - tette hozzá.
"Egészen biztos vagyok abban, hogy még az eddig a nyilvánosság által megismert információkon túl is tud információkat szolgáltatni a vizsgálóbizottság számára" - mondta a bizottsági elnök.
Hozzáfűzte, hogy az érintett személyeket, "különösen a végrehajtási rendszer jogszabályi, intézményi, felügyeleti és pénzügyi működésének átfogó feltárása, valamint a Schadl-Völner ügyben is felmerülő kinevezési, díjazási és politikai befolyásolási mechanizmusok megismerése" érdekében kívánja meghallgatni, illetve nyilatkozatra kötelezni a testület.
Végül emlékeztetett arra, hogy a munkaterv szerint több mint 60 személyt kívánnak szóban meghallgatni, illetve írásbeli nyilatkozatra kérni a következő hónapokban.
A vizsgálat nyomán javaslatot kívánnak tenni az Országgyűlés számára az új és a jelenlegi gyakorlatnál sokkal jobb, emberségesebb nonprofit végrehajtási rendszer kialakítására - mondta Toroczkai László.
A hat volt igazságügyi miniszter közül ötnek, illetve Répássy Róbertnek és Kiss Ferencnek a meghallgatásáról és nyilatkoztatásáról egyhangúlag döntött a bizottság. Tuzson Bence esetében a KDNP képviselője, Nacsa Lőrinc, aki helyettesítőként Balla György (Fidesz) nevében is szavazott, tartózkodott.
Dávid Ibolya jogász, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) politikusa 1998. július 8. és 2002. május 27. között töltötte be az igazságügyi miniszteri tisztséget az első Orbán-kormányban.
Navracsics Tibor jogász, a Fidesz politikusa 2010. május 29. és 2014. június 6. között állt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium élén, a második Orbán kormány tagjaként.
Trócsányi László jogtudós 2014. június 6. és 2019. június 30. között a harmadik és a negyedik Orbán-kormányban töltötte be az igazságügyi miniszteri tisztséget.
Tuzson Bence jogász, a Fidesz politikusa 2023. augusztus 1. és 2026. május 12. között töltötte be az igazságügyi miniszteri tisztséget az ötödik Orbán-kormányban.
Varga Judit jogász, a Fidesz politikusa 2019. július 12. és 2023. július 31. között állt az Igazságügyi Minisztérium élén a negyedik és az ötödik Orbán-kormányban.
Vastagh Pál jogász, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) politikusa 1994. július 15. és 1998. július 8. között töltötte be az igazságügy-miniszteri tisztséget a Horn-kormányban.
Borítókép: Budapest, 2026. október 15. A végrehajtási visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság ülése az Országházban 2026. október 15-én. Középen Toroczkai László, a testület Mi Hazánk párti elnöke, mellette balról Gyöngyösi István, a testület Tisza párti alelnöke. MTI/Kovács Attila
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!