Volánbusz-ügy: Szivek Norbert letartóztatását meghosszabbították, Jellinek Dánielét megszüntették
A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki végzésével további három hónappal meghosszabbította a Volánbusz-ügyben gyanúsított Szivek Norbert letartóztatását, míg Jellinek Dánielét megszüntette, és ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletét rendelte el, nyomkövető eszköz viselésével.
A Fővárosi Törvényszék MTI-nek küldött közleményében - amelyben csak monogrammal jelöli a gyanúsítottakat - azt írja, hogy az ügyben eljáró Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal a szökés, elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének a megakadályozása érdekében - Jellinek Dávid esetében a bűnismétlés veszélyére is hivatkozással - indítványozta a gyanúsítottak letartóztatásának meghosszabbítását további három hónappal.
Az indítványnak csak részben adott helyt a bíróság.
Az indoklás szerint a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja Jellinek Dániel, az Indotek Group vezérigazgatója és Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója esetében változatlanul fennáll és a bíróság álláspontja a szökés, elrejtőzés veszélyét illetően is változatlan.
A cselekmények bizonyítottsága esetén a kiszabható büntetés nagysága, kiemelkedő tárgyi súlya a terheltek kiterjedt kapcsolati rendszerével együtt értékelve továbbra is az elérhetetlenné válás veszélyére enged következtetni.
A bíróság a gyanú szerinti bűncselekményben központi szerepet betöltő Szivek Norbert esetében továbbra is megállapította a bizonyítási eljárás befolyásolásának veszélyét.
Ugyanakkor Jellinek Dániel a megalapozott gyanú szerinti korrupciós láncolatban elszigetelt szerepet töltött be, így korlátozottabb volt azon bizonyítékok köre is, amelyek befolyásolására törekedhetett volna.
A nyomozás során érdemi nyilatkozatot tett, töretlen együttműködési készséget mutatott, ezért esetében az eljárás befolyásolásának a veszélyére már nem lehetett következtetést vonni
- érvelt a bíróság, hozzátéve, hogy ezzel együtt esetében a bűnismétlés veszélye továbbra is fennáll.
Mindezek alapján a bíróság Szivek Norbert esetében nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére az eljárás jelen szakaszában, hiszen "az eljárásban szereplő más személyek befolyásolásának veszélye miatt továbbra is szükséges a terhelt kommunikációjának teljes ellenőrzés alatt tartása, így az ő letartóztatását további három hónappal meghosszabbította".
Jellinek Dániel esetében a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére ugyanakkor már nem tartotta indokoltnak a legszigorúbb kényszerintézkedés meghosszabbítását, ezért annak egyidejű megszüntetése mellett ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletet rendelt el, nyomkövető eszköz egyidejű alkalmazásával.
A végzés nem végleges.
A Volánbusz Zrt.-t érintő személyszállítási szolgáltatás elvégzésével és autóbuszok beszerzésével kapcsolatos milliárdos vesztegetési ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség indított nyomozást, amelyet szeptember végén átvett az NVVH.
A nyomozás kiterjed a jelenleg szintén letartóztatásban lévő Seszták Miklós KDNP-s képviselőre, 2014 és 2018 közötti nemzeti fejlesztési miniszterre vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt.
A nyomozás adatai alapján feltételezhető, hogy a volt miniszter és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) vezérigazgatója a Volánbusszal szerződéses kapcsolatban álló cégek képviselőjétől - közvetítőn keresztül - összesen több mint 11 milliárd forint jogtalan előnyt vett át 2015 és 2018 között.
Borítókép: Budapest, 2026. szeptember 17. Rendőrautó áll ki a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézetből 2026. szeptember 17-én. Két embert letartóztatott ezen a napon a Volánbusz-ügy gyanúsítottjai közül a Budai Központi Kerületi Bíróság, a Központi Nyomozó Főügyészség indítványa nyomán. MTI/Lakatos Péter
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!