Frissült
2026. október 18., vasárnap 12:42

XIV. Leó pápa: túl vagyok a kényes szakaszon, fokozatosan folytatom munkámat

Túl vagyok ezen a kényes szakaszon, most fokozatosan végzem majd munkámat Isten és imáitok segítségével - mondta XIV. Leó az Úrangyala-imádság után a Szent Péter téren vasárnap, ahol több ezren üdvözölték a műtét után a Vatikánba visszatérő pápát.

Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a kórházban töltött napokban érezte a hívők támogatását.

"Ennek a tapasztalatnak köszönhetően közel éreztem magam mindazokhoz, akik valamilyen betegségben szenvednek vagy gyenge egészségi állapotban vannak" - tette hozzá.

XIV. Leó pontosan déli tizenkettőkor jelent meg az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakában. A pápát taps és üdvrivalgás köszöntötte.

A vasárnapi olvasmány magyarázata és a latinul mondott Úrangyala-imádság (Angelus) után XIV. Leó olaszul köszönetet mondott mindazoknak, akik kórházban töltött napjai alatt imádkoztak érte.

A pápa szavait a Szent Péter téren és környékén összegyűlt több ezer hívő és turista hallgatta.

Egy római pedagógus, Francesca az MTI-nek elmondta, hét közben nem volt ideje elmenni a Gemelli-klinikára, így most a Szent Péter térről kívánt jobbulást XIV. Leónak.

A Kolumbiából érkezett Valerio hangoztatta, hogy Dél-Amerikában "sajátjuknak" tekintik XIV. Leót, aki közel húsz évig szolgált a kontinensen.

XIV. Leó pontosan egy hete, ugyanitt a Szent Péter téren mondott vasárnapi beszédében jelentette be, hogy csomót találtak a tüdejében, és műtétre van szüksége. A pápát kedden operálták meg, szombaton tért vissza a Vatikánba.

A pápát kezelő sebész Stefano Margaritora, aki a Gemelli-klinikán elvégzett műtétet vezette, a Vatican News hírportálnak úgy nyilatkozott, nincs semmilyen klinikai akadálya annak, hogy XIV. Leó novemberben Dél-Amerikába utazzon apostoli látogatásra. A pápát november 6. és 17. között Argentínába, Uruguayba és Peruba várják.

Hozzátette:

a pápa tíz nap alatt teljesen felépül.

Az orvos elmondta, hogy a rosszindulatú daganatot véletlenül, egy rutin mellkasvizsgálaton fedezték fel. "Ezért fontos mindenkinél a megelőzés" - hangoztatta.

A sebészi beavatkozást összetettnek, de komplikációmentesnek nevezte.

Margaritora szerint XIV. Leó ideális betegnek számít, mivel mindig nyugodt, mosolygós, keveset panaszkodik a fájdalom ellenére. "Még egy kicsit többet is csinált annál, amit kértünk tőle" - tette hozzá.

Stefano Margaritora "leírhatatlan lelki élménynek" tartja, hogy a pápát operálta meg.

"Tudod, hogy minden szem rád szegeződik (..) hiszen az egész világ hívőinek vezetőjéről van szó, a médiafigyelem is hatalmas" - mondta a sebész.

A Vatikán a következő napokban közli, hogy a pápa milyen műtét utáni gyógykezelésben részesül.


Borítókép: Vatikánváros, 2026. október 18. XIV. Leó pápa vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádságot mond vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2026. október 18-án, egy nappal azután, hogy elhagyhatta a római Agostino Gemelli kórházat. A pápán október 13-án egy kilencven perces műtétet hajtottak végre, amelynek során egy rosszindulatú daganatot távolítottak el a jobb tüdejéből. MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

XIV. Leó pápa
betegség
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!