Frissült
2026. november 3., kedd 11:08

OGY - Létrehozta a parlament a Magyar Távirati Irodát működtető társaságot

Megszavazta kedden az Országgyűlés a Magyar Távirati Iroda Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság létrehozásáról és alapító okiratának elfogadásáról szóló határozati javaslatot.

Az Országgyűlés plenáris ülése
Budapest, 2026. november 3. Az Országgyűlés plenáris ülése 2026. november 3-án. MTI/Purger Tamás

Az előterjesztést 139 igen, 48 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el a képviselők.

Az előző kormányzat a 2010-es évek folyamán több lépésben alakította át a hazai közmédia rendszerét, két társaságba vonva össze a korábban a Duna Televíziót, a Magyar Rádiót, a Magyar Távirati Irodát és a Magyar Televíziót működtető, önálló cégeket.

A médiatörvény idén nyári módosítása a Műsorszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA) beolvasztotta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-be. Az új cég Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. néven látja el a közszolgálati médiaszolgáltatás céljaihoz kapcsolódó tevékenységeket, az ismét önálló MTI Nonprofit Zrt. pedig közszolgálati médiatartalom-szolgáltatóként, nemzeti hírügynökségként működik a jövőben.

Az alapító okirat meghatározása szerint az MTI célja, hogy a nemzet egésze számára, a polgárok demokratikus jogainak gyakorlása érdekében pártatlanul, kiegyensúlyozottan, pontosan, gyorsan és megbízhatóan minőségi információkat biztosítson.

A nemzeti hírügynökséget működtető egyszemélyes, zártkörűen működő nonprofit részvénytársaság a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel jön létre. Alapítója és egyetlen részvényese a magyar állam. A tulajdont egyetlen, ötmillió forintos, névre szóló, forgalomképtelen részvény testesíti meg.

Az állam részvényesi jogait a Független Közmédia Testület (FKT) gyakorolja. A testület feladata a társaság vezérigazgatójának megválasztása nyílt pályázaton, felette a munkáltatói jogok gyakorlása, a részvénytársaság éves gazdálkodási és pénzügyi tervének elveinek és fő összegeinek jóváhagyása, a mérleg- és eredménykimutatás elfogadása, a gazdálkodás ellenőrzése.

A testület előzetes tárgyalási felhatalmazást adhat a 300 millió forintnál magasabb értékű szerződések előkészítéséhez, előzetesen jóváhagyja a hitelfelvételt, valamint a 100 millió forintnál nagyobb értékű szerződés megkötését, módosítását és megszüntetését.

Ugyanakkor az FKT nem jogosult a társaság megszüntetésére, más jogi személlyel egyesítésére, szétválasztására vagy más szervezeti formába történő átalakítására, alapvető tevékenységi körének megváltoztatására, tőle vagyon elvonására, részvényének átruházására vagy megterhelésére, a magyar állam kizárólagos tulajdonosi helyzetének megváltoztatására.

Az FKT nem határozhatja meg a közzétett tartalmakat, részvényesi döntése "nem sértheti a szerkesztői szabadságot, a sajtószabadságot, az újságírói források védelmét, valamint a Társaság kormányzati, politikai és gazdasági szereplőktől való függetlenségét".

A társaság cégjegyzéki bejegyzését követő hatvan napon belül létre kell hozni azt a vagyonelosztási bizottságot, amelynek javaslata alapján az FKT dönt a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt.-hez került vagyonelemek közszolgálati funkciók szerinti felosztásáról és a hírügynökségi feladatok ellátásához szükséges vagyonelemek átadásáról. Ennek megtörténtéig a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. gondoskodik a társaság működéséhez szükséges anyagi forrásokról a személyi és tárgyi feltételek biztosításával.


Borítókép: Budapest, 2026. november 3. Az Országgyűlés plenáris ülése 2026. november 3-án. MTI/Purger Tamás

Országgyűlés
Magyar Távirati Iroda
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!