Ügynökakták - Orbán Viktor dokumentumokat tett közzé megfigyeléséről
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és a feleségét.
Orbán Viktor azt írta, hogy sorkatonai szolgálata első időszaka alatt megpróbálták beszervezni, de azt visszautasította, így a kísérlet sikertelenül végződött.
Hozzátette, hogy később folyamatos megfigyelés alatt tartották őt, a feleségét és ellenzéki társait, az állampárt titkos nyomozásainak célszemélyei voltak mindannyian.
"Az is világosan kiderül a dokumentumokból, hogy a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt a hálószobánkba is" - fogalmazott Orbán Viktor.
A Fidesz elnöke által közzétett dokumentumokban egyebek mellet az áll, hogy a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság III/III. osztályának 1987. augusztus 25-i jelentése szerint Orbán Viktort 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozták, de beszervezésétől elálltak. Az irat arról is beszámol, hogy 1983. március 15-én a Batthyány-örökmécsesnél rendzavarás címén rendőri intézkedést foganatosítottak vele szemben. Ugyanez a jelentés rögzíti, hogy Orbán Viktor ellen 1985-ben "Viktória" fedőnéven bizalmas nyomozást indítottak, amelyet 1986-ban bizonyítékok hiányában megszüntettek. A dokumentum az ellenzéki jogászkörökben kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező, megbízhatónak tartott személyként írta le.
Lévai Anikót egy 1987. januári intézkedési terv szerint 1986. július 1-jén vonták bizalmas nyomozás alá "Bojtár" fedőnéven. A hatóságok "társadalomra veszélyes csoportosulásban való aktív részvétel" gyanújára hivatkoztak. Az iratok előadások és értelmiségi táborok szervezését, ellenzéki kapcsolatok fenntartását, valamint a hatóságok által ellenségesnek minősített kiadványok beszerzését rótták fel neki.
Az intézkedési terv kapcsolatrendszerének és munkahelyi környezetének feltérképezését, titkos információforrások bevonását, valamint technikai megfigyelését irányozta elő. A dokumentumokból az is kitűnik, hogy az állambiztonsági szervek a pár lakhatási és munkavállalási terveiről is adatokat gyűjtöttek.
Egy 1986. augusztus 29-i jelentés szerint a "Bojtár" és a "Viktória" fedőnevű ügyben előző nap lehallgatóeszközöket telepítettek és helyeztek üzembe. Egy másik, 1987 augusztusi irat Lévai Anikó és Orbán Viktor szolnoki lakásának lehallgatását készítette elő, mert ott ellenzéki személyek részvételével tanácskozást terveztek. Az augusztus 23-án kelt jelentés már a technikai eszköz telepítésének végrehajtásáról számolt be.
A dokumentumok között szerepel a Belügyminisztérium négyoldalas jelentése a Fidesz 1988. április 10-i, a Kisrabló étteremben tartott összejöveteléről is. Eszerint négy nappal korábban a szervezet ideiglenes intézőbizottságának öt tagját - Orbán Viktort, Kövér Lászlót, Csaba Ivánt, Rácz Andrást és Andrássy Miklóst - figyelmeztették, hogy hagyjanak fel megkezdett tevékenységükkel, mert az a hatóságok megítélése szerint bűncselekményhez vezethet.
A jelentés szerint Orbán Viktor, Kövér László és Csaba Iván panasszal élt az intézkedés ellen. Orbán Viktor az összejövetelen politikai jellegűnek nevezte az eljárást, és politikai választ sürgetett. A résztvevők sajtó-helyreigazítást, annak elmaradása esetén sajtópert terveztek, hangsúlyozva, hogy álláspontjuk szerint a szervezet létrehozása és működése törvényes.
A találkozón politikai nyilatkozat megfogalmazását is elhatározták, amellyel Németh Zsoltot, Deutsch Tamást és Both Vilmost bízták meg. A később, szűkebb körben folytatott megbeszélésen a szervezés és a tagtoborzás folytatásáról döntöttek. A belügyi jelentés zárásként a felsőoktatási intézmények vezetőinek tájékoztatását és az érintettek további ellenőrzését helyezte kilátásba.
Borítókép: Kötcse, 2026. szeptember 12. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök érkezik a párt alapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány hagyományos kötcsei találkozójára a kötcsei Dobozy-kúriához 2026. szeptember 12-én. MTI/Máthé Zoltán
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!