Frissült
2026. november 8., vasárnap 9:53

Krakkói lövöldözés - Öt külföldi sérült meg, a halálos áldozatok egyike brit állampolgár

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.

A szombati támadásban hat ember meghalt és tizenhatan megsérültek, köztük a 24 éves elkövető. Kosowski vasárnap reggeli sajtóértekezletén elmondta: a sérültek között vannak lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok. A szóvivő megerősítette a korábbi információt is, miszerint a halálos áldozatok egyike brit állampolgár.

A sérültek között van az a két rendőr is, aki ártalmatlanította az elkövetőt. Karolina Galecka belügyminiszteri szóvivő vasárnap a PAP hírügynökséggel közölte: az egyik tisztviselő állapota stabil, a másiké "súlyos, de stabil". Ugyanilyennek minősítette Galecka az elkövető állapotát is.

Krzysztof Kleczar kis-lengyelországi vajda viszont későbbi sajtóértekezletén válságosnak nevezte a többszörös műtéten már átesett merénylő állapotát.

Kleczar azt is közölte: a meggyilkoltak között van három lengyel nő, akik életkora 61, 47 és 53 év volt, továbbá egy 50 éves lengyel férfi, egy 32 éves brit férfi és egy 51 éves "nem lengyel állampolgárságú" nő.

A vajda bejelentette: az ügyészség vasárnap indítja el a hivatalos nyomozást a támadás ügyében, és terrorcselekményként minősítik azt.

A merénylőt ártlamatlanító két sérült rendőr magatartását többen méltatták. Donald Tusk kormányfő szombat este az X-en leszögezte: valószínűleg "sok emberéletet mentettek meg, mit sem törődve azzal, hogy saját életüket kockáztatják".

A dél-lengyelországi Ostrowiec Swietokrzyski városának egyik lakótelepén, a merénylő otthonában szombaton végzett házkutatás során egy férfi és két nő holttestét találták. A rendőrség vasárnap reggel megerősítette: az áldozatok a merénylő szülei és testvére, sérüléseiket előzetesen lőtt sebekként minősítették.

A lakásban hét darab lőfegyvert biztosítottak. Korábbi, hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint a merénylő, valamint az apja is egy lövészklub tagjai voltak, és fegyvertartási engedéllyel rendelkeztek.

Vasárnap éjfélkor megkezdődött Lengyelországban a krakkói támadás miatt meghirdetett kétnapos nemzeti gyász.


Borítókép: Krakkó, 2026. november 7. Rendőrségi szalag mögött álló emberek Krakkó főterén, ahol egy férfi tüzet nyitott 2026. november 7-én. A támadó autóval hajtott a főtérre, majd egy hosszú csövű puskával válogatás nélkül lövöldözni kezdett a járókelőkre. A katonai öltözéket viselő, lengyel állampolgárságú férfit a rendőrök meglőtték, elfogták, és kórházba szállították. A lövöldözésben többen életüket vesztették és megsebesültek. MTI/EPA/PAP/Art Service

Lengyelország
lövöldözés
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!