2026. november 8., vasárnap 10:13

Magyar Péter: önkormányzatok is pályázhatnak az Országfásítási és Települészöldítési Programra

Négyféle önkormányzati pályázat indul az Országfásítási és Települészöldítési Programban, ezekre valamennyi magyar település pályázhat - mondta Magyar Péter a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban.

A miniszterelnök a Gajdos László élő környezetért felelős miniszter által szombaton bejelentett keretprogram részleteiről közölte: a települészöldítési programban 14,9 milliárd forintos keret lesz új közparkok létrehozására, meglévő zöldfelületek összekötésére, 10 milliárd forint pedig arra, hogy csökkentsék a hőszigethatást a városokban.

Magyar Péter úgy fogalmazott: feltörjük a betont, ahol lehet, és zöldfelületeket hozunk létre, hogy legyen elegendő árnyék mindenhol.

A harmadik pályázati lehetőségként szintén 10 milliárd forintot szánnak négy év alatt a meglévő parkok és zöldfelületek megújítására, új növények ültetésére, az elpusztult fák pótlására.

A közintézmények zöldítésére, arra, hogy az iskolák, óvodák, rendelők udvarai is zöld közösségi terek legyenek, 4,4 milliárd forintot fordítanak, erre is lehet majd pályázni.

Magyar Péter elmondta, a következő négy évben 18,2 milliárd forintot fordítanak az országfásítási programra, 39,6 milliárdot pedig a települészöldítésre.

A program része többek között legalább 12 millió facsemetét ültetése, több mint 1300 hektárnyi erdő telepítése és 20 ezer kilométer csatornaszakasz fásítása, vagy az erdőtüzek megelőzése is.

A kormányfő beszélt arról, hogy a tél közeledtével hajlamosak vagyunk elfeledkezni a kánikula okozta kihívásokról, az elviselhetetlen hőhullámokról.

Azt mondta, nem lehet már elvi vitákat folytatni a klímaváltozásról, hanem mindent meg kell tenni az életkörülmények javításáért.

Fenntartható fejlesztéseket valósítanak meg szakszerű tervezéssel, tudatos fafajta választással, az utógondozás biztosításával - mondta Magyar Péter.


Borítókép: Budapest, 2026. november 4. Magyar Péter miniszterelnök a rendszerváltás előtt keletkezett titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán tartott sajtótájékoztatón az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 2026. november 4-én. MTI/Hegedüs Róbert

Tisza-kormány
Magyar Péter
erdőgazdálkodás
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.

Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!

Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!