Real-PR 93.: stabil Fidesz, gyengülő Tisza Párt
Nyár óta lejtmenetben van Magyar Péter pártja, míg a kormánypártok stabilizálták támogatottságukat, ez azt jelenti, hogy tovább nőtt a Fidesz előnye a pártok versenyében - olvasható a Real-PR 93. közvélemény-kutatásában, amely részleteit pénteken közölték az MTI-vel.
A kutatás - amelyet decemberben 1. és 3. között készítettek ezer felnőtt megkérdezésével - megerősíti más közvélemény-kutatók elmúlt napokban nyilvánosságra hozott adatait, miszerint a Fidesz-KDNP stabilan őrzi vezető helyét (49 százalék) a pártok versenyében, míg Magyar Péter pártja elveszítette lendületét, sőt egyre csökken a támogatottsága (a júliusi 42 százalék decemberre 38 százalékra olvadt) - közölték.
Mint írták, a Tisza Párt folyamatos gyengüléséből a felmérés szerint a Mi Hazánk Mozgalom profitálhatott, hiszen a korábbi hónapokban mért bejutási küszöb körüli értékét meghaladva jelenleg 7 százaléknyi szavazóbázissal rendelkezik.
Sem az MKKP, sem pedig a Demokratikus Koalíció nem tudott érdemben változtatni a helyzetén, így a decemberi állás szerint egyikük sem jutna az országgyűlésbe - tették hozzá.
Úgy fogalmaztak, hogy a Real-PR 93. a vidék közvélemény-kutatója, ezért mindig törekszik arra, hogy a magyar közélet egyik legmeghatározóbb törésvonala, a főváros és a fővároson túli Magyarország metszetében is vizsgálja a magyar közvéleményt.
Ebben a relációban szignifikáns változást nem mutat a kutatás: vidéken a Fidesz (51 százalék), a fővárosban a Tisza Párt (49 százalék) népszerűbb és fordítva: Budapesten a Fidesz 38 százalékot szerezne, vidéken a Tisza 36 százalékon áll - olvasható a felmérésben.
Érdekességnek nevezték, hogy Magyar Péter ismételt országjárása visszafelé sült el: ahelyett, hogy növelte volna támogatottságát, két százalékponttal csökkent pártjának vidéki népszerűsége októberhez képest.
A Magyar Távirati Irodát 1881-ben alapították. Működését az Országgyűlés biztosítja.
Ha szeretne többet látni, regisztráljon az mti.hu-ra!
Minden regisztrált felhasználó 10% értékű levásárolható kupont kap az MTVA TV Maci-boltban!

Ha szeretne még több tartalmat látni, látogassa meg a hirado.hu oldalát!
Legfrissebb hírek
WWF: a paksi fenékküszöb megemeli a vízszintet, de nem oldja meg a Duna medermélyülésének problémáját
19 perceRászoruló gyerekek felzárkóztatására gyűjt pénzt az Ökumenikus Segélyszervezet
26 perceAtlétikai Eb - Gálpál Zsombor visszalépett a tízpróbától
33 perceBurgasz lesz az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája jövőre
42 perceVizes Eb - Döntős a 4x100-as magyar férfi gyorsváltó
50 perceMagyar Péter: megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson
51 perceKonzuli Szolgálat
Telefon: 458-1000
Konzuli és Állampolgársági Főosztály hivatali szerveknek:
konz@mfa.gov.hu
Konzuli tájékoztatás magánszemélyeknek:
taj.konz@mfa.gov.hu
Egészségügyi információk
Lelki elsősegély
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!